Versek, Dalok



A rózsám de csinos…

Nagy Feró – Erdély induló

Erdélyország azt üzente…

Hajnalodik, közeleg a reggel

Horthy Miklós édesapánk

Igazságot Magyarországnak!

Lesz, lesz, lesz…

Nagy úr ám a Horthy-baka Zalában

Nagybányai Horthy Miklós induló

Nem! Nem! Soha!

Páros csillag induló

Székelyek, székelyek…

Te vagy, Horthy Miklós…

Észak felé

 

Forrás: http://www.trianon.hu/keret.phtml?/trianon/zenek/

A fentebb hallgatható dalok az úgynevezett irredenta dalok közé sorolhatóak. Az irrendenta szónak általában negatív jelentést tulajdonítanak. Igazi jelentése: megváltatlan, visszaszerzendő;
politikai törekvés az akarata ellenére idegen uralom alá került népeknek, területeknek az anyaországhoz való visszacsatolására.
A szó olasz eredetű; irredento=valóra nem váltott, megváltatlan.


Hozzászólások

Versek, Dalok — 4 hozzászólás

  1. Viharban

    Lángtengerré változott a föld,
    Négy világtáj páncélinget ölt.
    Éles fegyver szikrázza, hogy: öld,
    Akár hó van, vagy tavaszi zöld.

    És a lángban rendületlenül áll,
    Bárhogy arat arra a halál:
    Magyar honvéd, mint a sziklavár,
    Melyet vadul ostromoz az ár.

    Amerre a legnagyobb a tűz,
    Bátor szemmel ellenséget űz.
    Ha nem bántják, békességgel tűr.
    Harcban? Százzal vív meg egyedül.

    Évezrede rögös úton jár,
    Öröménél szíve többet fáj.
    Mégse csügged! Szebb napokra vár!
    Első szóra csatasorba áll.

    Zúghat fejük felett fenn,
    Ha elbuknak, nem maradnak lenn.
    Istenükre hittel néznek fel,
    Harccal, hittel, nem tünhetnek el.

    Évszázadok tanúsága rég,
    Sötét égből, mindig lehet: kék.
    Hányszor volt úgy, hogy eljött a vég?
    És utánna, kiderült az ég.

    Remeghet a drága magyar föld,
    Minden fia hősi fegyvert ölt.
    Régóta áll – itt a bércen őrt,
    Míg magyar él, magyar lesz e föld.

    vitéz Csikós Jenő 1943

  2. Kedves Kis Csaba!

    Nagyon szépen köszönöm a verseket amit elküldött. A magyar irodalom sok szép alkotását az elmult évtizedekben nem tanították.

  3. Üzenet

    Ott vagytok-e még?
    Hol örökzöld fenyő sóhajtja nevünket,
    Ahonnan a felhők hozzák a könnyeket,
    Ahol magyarrá lett a rög és a virág,
    Ahol magyar dal szállt völgyön át, hegyen át,
    Ahol magyar szóra tanított anyátok,
    S ahol e hazáért halt meg az apátok?

    Ott vagytok-e még?

    Sok esztendő múlt el, – repültek az évek, –
    Lelketekben ége mécse a reménynek?
    Ó, ne mécs legyen csak, de hatalmas fáklya,
    Lángja a csillagos éghatárt bejárja!

    Ott vagytok-e még?
    S bíztok-e az izzó magyar akarásban?
    S hisztek-e a nemzet feltámadásában?

    Készülünk immár! –
    Készülünk hozzátok örök esküt tenni,
    Arcotokról a sok könnyet letörölni,
    Dolgos kezeteket szorítani hittel –
    S átölelni mindent boldog magyar szívvel.

    Készülünk hozzátok!
    Elmegyünk, ott leszünk, mindnyájan felkelünk,
    S az igazság-öklével űzzük el ellenünk’!
    Segítőnk e harcban a jó Isten lészen,
    A magyar igazság ősi, szent nevében!

    Kovách Ferenc 1937

  4. Magyar Lantos Éneke

    Testvéreim, kis magyarok,
    Ide, körém gyűljetek!
    Tudnotok kell: miről zeng ma
    Lantom fájó éneket.
    Tudnok kell, hogy mi itt mind
    Egy családba tarozunk,
    Hogy itt küzdtek ősapáink
    (Hősi harcok színterén)
    S ez a föld az, melynek vércsepp
    Ragyog minden porszemén!
    Tudnotok kell: miért élünk
    Oly szomorú életet,
    Miért hordjuk vállainkon a
    Trianoni végzetet!
    Tudnotok kell: Kárpát lánca
    Volt az ősi szent határ.
    Ezer évig minket védett
    Minden bérc és büszke vár!
    Tudnotok kell: Maros mentén
    Magyar szív vert dallmot.
    Fent a Tátra, lent a Bácska
    Magyar álmot ringatott!
    S tudnotok kell, hogy a magyar
    Gyáva nem volt sohasem!
    Tisztelettel pihenhet meg
    Apáinkon is a szem!
    Tudnotok kell: félve, lopva
    Jött az ellen idebe,-
    Pedig drága apáinknak
    Vérben ázott még sebe!
    Tudnotok kell: bátran küzdött
    Honvédeink hős hada!
    -Rajta! Rajta! Csak előre! –
    Ez volt a harc jelszava!
    Tudnotok kell: milliónyi
    Testvér szíve néma lett –
    Aztán…a bölcs béke-bíró
    Ítéletett hirdetett.
    Ítéletet: szörnyű végzést:
    – Egész e föld ne legyen!
    Tiéd Észak, Dél a tiéd!
    S ez tiéd lesz Keleten!
    Tudnotok kell: így volt így van!
    Koldus lett a dús magyar!
    S ez a csonka, kicsi föld itt
    Temetőben ravatal…

    Nem, testvérek! Lássunk tisztán!
    Úgy-e dobog a szívünk?
    S úgy-e lángol, munkálkodik
    Benne rejtetten hitünk?
    Ó, nagy hit kell a magyarnak
    Nem felejtve ős jogát
    S a sors véres, vad kezéből
    Kicsavarni ostorát!
    Kicsavarni, tűzre vetni
    S menni, merre visz a szív!
    Hová erdők, völgyek s hegyek
    Hívó szava visszahív!

    Menni fel a Kárpátokba –
    S nekivágni Keletnek!
    Menni oda, ahol várnak,
    Ahol nagyon szeretnek!
    menni Délnek, Napnyugatnak –
    Szállni, mint a gyors madár
    S térdre hullva megtorpanni
    Ott, hol áll az ős határ…

    Ezt hirdetem, kis magyarok!
    Ezt zárja be szívetek!
    Tépett, űzött hazátoknak
    Jövőjében Higgyetek!

    Kovách Ferenc 1937

Minden vélemény számít!